„Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” (Peter Brook: Üres tér)

2009. november 25., szerda

KIKA-projekt

Milyen képet mutatunk magunkról másoknak? Milyen a társadalom és a média által megfestett boldogság? Ezek hogyan befolyásolnak minket döntéseinkben? Milyen normákat követünk? Miért követjük ezeket? Kiknek szeretnénk megfelelni? És mi a különbség aközött, amit másoknak mutatunk, és amilyenek valójában vagyunk? Amikor nem játszunk szerepeket, nem akarunk senkinek és semminek megfelelni, és nem hazudunk. Még magunknak sem.
Mik a rémálmaink?
Mik az álmaink?
És mik voltak gyermekkori álmaink, melyeket már talán rég elfelejtettünk?
Mi az, amiben még hiszünk, és mi az, amiről már végleg lemondtunk? Milyen kompromisszumokat kötünk?
Mi az, amit ha újrakezdhetnénk, egészen másképp csinálnánk?
Ha a házunkon óriási ablak lenne, és nem húznánk össze soha a függönyt, mit látnának a kíváncsiskodók? Jó ízléssel és kreatívan berendezett, tiszta szobákat, melyekből árad a béke és a nyugalom? És még mit? Mi az, amit még magunknak sem akarunk bevallani? Mit söprünk a szőnyeg alá?
Körülbelül 7 fős nemzetközi (francia, magyar) csapatunk arra vállalkozik, hogy a KIKA bemutatóterében Ingmar Bergman filmjei által inspirálva családi jeleneteket hoz létre.
Szeretnénk, ha a KIKA vásárlóközönsége egy pillanatra megállna, és belenézne a tükörbe. Színészeink az előadás ideje alatt megelevenítik a tereket, igazi életet varázsolnak a bútorok közé. A színészi játék életre kelti a pillanatokat és a helyeket, ezáltal játékra hívjuk a nézőket, felcsigázzuk a fantáziájukat.
Munkánk alapjául Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című eredeti tévéfilmje szolgál. A műben felmerülő, az együttélés problémáival kapcsolatos kérdéseket improvizációs munkán keresztül igyekszünk továbbgondolni, aktualizálni, bővíteni.
Játsszunk! Örömmel, felszabadultan, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Képzeljük el, hogy kik lakhatnak ezekben a terekben! Képzeljük el együtt az ő történeteiket: a bánataikat, az örömeiket, a félelmeiket, a vágyaikat! A titkaikat és az álmaikat. A magányukat. Hétköznapjaik tragédiáit és komédiáit.
Mégis kikről játszanánk?
Emberekről, akik a konvencióknak és az anyagi biztonság ideológiájának gyermekei.
Emberekről, akik alapvető javakban nem szűkölködnek.
Emberekről, akik soha nem érezték polgári életmódjukat nyomasztónak vagy hamisnak.
Emberekről, akik beilleszkedtek egy szokásos rendszerbe, amit készek továbbvinni.
Emberekről, akik talán úgy gondolják, hogy mindent a legjobban oldottak meg ezen világok legjobbikán.
Emberekről, akiknek az élete mégis számtalan kompromisszumra épül.
Emberekről, akik azt hiszik, hogy döntéseiket szabadon hozzák, miközben ugyanakkora társadalmi determináltságban élnek, mint a falusi földművesek.
Emberekről, akiknek van idejük foglalkozni az aggodalmaikkal, a félelmeikkel, a rémálmaikkal. A világon a legtöbb embernek erre nincs ideje, nekik éppen elég, ha a körülöttük lévő világgal tudnak foglalkozni.
Egyszóval magunkról játszanánk és polgártársainkról.
Nem ítélkezni, nem véleményt alkotni szeretnénk másokról, csak kérdéseket felvetni. Magunknak és nekik. A választásainkról. Az életmódunkról. Az értékrendszerünkről.
Egy ősi afrikai mondás szerint három igazság létezik: a te igazságod, az én igazságom és az igazság. Minden színésznek kötelessége megkeresni annak az igazságát, akiről játszik.
Munkánk során nagyon fontos szempont lenne a realizmus kerülése, hiszen - pláne egy realista térben - nincs unalmasabb a realisztikus színháznál. A realisztikusság itt most jelentse a világ vérszegény, csak a valósághűségre törekvő utánzását, ahol minden az, ami: egy másodperc az egy másodperc, egy méter az egy méter; vagyis jelentse azt a fajta rossz színházat, amiből hiányzik a költészet, a zene, a ritmus, a tánc, az átváltozás, a képzelőerő. Egyszóval, az unalmas színházat. Mintha egy festő úgy festene almát, hogy fogja a gyümölcsöt, és ráragasztja a vászonra. Ígérjük, mi ezt messze el fogjuk kerülni. Nem egy társadalomtudományi megfigyeléseken nyugvó élettanulmányt szeretnénk színre vinni, hanem olyan történeteket, amelyekben óriási szerepet játszanak az álmok, a képzelőerő, az átváltozás, a sűrítés, a költészet, a zene és a humor. És még egyszer: a játék.

Támogatás

Kedves Ismerőseink!
Segítségeteket kérnénk ismét egy igen lényeges ügyben. Társulatunk a jövő évi programjához egyelőre kevesebb támogatást kapott a vártnál, ezért most alternatív megoldások után kell néznünk. A lendület és a lelkesedés kitart, de kérünk Titeket segítsetek Ti is ha tudtok! Mivel a 2010-es évben két erős és sok anyagi hátteret igénylő (szociális - művészeti) programunk van, szükségünk van a szponzorokra. Természetesen pályázatokkal is folyamatosan próbálkozunk, de minden "biztatás" jól jön. Arra kérünk Titeket, hogy gondolkozzatok el, van - e olyan ismerősötök, családtagotok, esetleg Ti magatok, aki támogatná a kultúrát, a művészetet a mi tolmácsolásunkban.
Erre három formában van lehetőség:
- civil támogatói jelenlét: bármekkora összegű (akár 500 Ft) felajánlásoddal erősítheted készülő projektjeinket
- vállalati, vállalkozói felajánlás: cégek, vállalkozások által nyújtható, adóból leírható támogatás civil szervezetek részére / tárgyi felajánlások
- 1%: személyi jövedelemadód 1 százalékának felajánlásával (adószámunk: 1832783-1-02)
Bármilyen tárgyi és bármekkora anyagi hozzájárulás nagy segítséget jelentene.
Amit cserébe nyújtani tudunk: netes és média-megjelenés, reklám-elhelyezési lehetőségek, gerillamerketing akciók kivitelezése színházi módszerrel, performansz előadások, termékek népszerűsítése, értékesítése csatornáinkon keresztül.
2010-es terveinkről bővebb infókat találtok a http://www.urester.hu/, http://www.urester.blogspot.com/ oldalakon.
Kérlek Titeket, segítsetek, akár ötletekkel is!
Előre is nagyon köszöni az Ü.T.!!!!

Bázisprogram - Külvárosok

2008 őszén indítottuk el Bázisprogram nevű projektünket. Ezzel a kezdeményezéssel egy mobil alkotókör kialakítását kezdtük meg közös alkotási folyamatok keretein belül. A programsorozatnak hat állomása volt, ahol színészek, zenészek, képzőművészek (festők, szobrászok), fotósok, videósok dolgoztak együtt. Ezeket az összművészeti munkákat színházi eszközökkel fogtuk össze. A kísérleteket 2-3 havonta rendeztük meg egy elhagyott, használaton kívüli épületben, vagy az utcákon és a PEN - en. Befészkeltük magunkat egy átalakításra váró gyárépületbe, egy volt óvodába, és a kevéssé látogatott pécsi vidámparkot kéthetes nyári alkotótáborral élesztettük fel. Mindegyik helyszínt feldobtuk szokatlan, látványos tárgyi installációkkal, fényfestéssel és ezt az átalakult teret megtöltöttük performanszokkal, zenével, történetekkel. Más alkalommal utcaszínházzal, látványos felvonulásokkal állítottuk meg az utca emberét.
Állomások: Kesztyű Gyár, Zsolnay Gyár – Szikorski Ház, PEN (utcaszínház), POSZT – Médiaháború (utcaszínház, gerillamarketing), Vidámpark, MIZO Gyár (bemutató: december 11 – 13.)
2010-ben a Bázisprogramot kivisszük Pécs hátrányos helyzetű külvárosaiba, a volt bányaterületekre: Hősök tere, Pécsbánya, István-akna, Rücker-akna. Az ezekhez a helyekhez kötődő társadalmi rétegekben rengeteg elfojtott művészeti energia rejlik. Vannak olyan művészeti ágak, amelyek az itt lakó etnikumok történelméhez szorosan hozzátartoznak. Ezeket próbáljuk megtalálni egy hosszas előkészítő, ismerkedő szakaszon keresztül, amely folyamatot Akciószerű jelenlétnek neveztük el. Eleinte turistaként érkezünk a környékre, majd egyre gyakrabban jelenünk meg, egyre több időt töltünk a helyiekkel, amiben a területeken tevékenykedő civil szervezetek segítenek. Közben kísérleti jelleggel „feldíszítjük” a környéket érdekes, figyelemfelkeltő művészet-falatkákkal (buszmegállóban portréképek, festmények, fényfestés, élőszobrok, tárgyinstallációk). Amikor a bizalmi viszony kialakult, váratlanul megjelenünk az utcákon, a lakók között egy látványos felvonulással, ami játékba hívja a járókelőket.
Ez a felvonulás lesz a folyamatos jelenlétünk kezdete. Elkezdődnek a hónapokon át tartó műhelyfoglalkozások, ahol a résztvevő helyiek megismerkedhetnek a színházzal, játékkal és drámával, elsajátíthatnak festési, rajzolási, szobrászati technikákat és együtt zenélhetnek, vagy megtanulhatnak játszani különböző hangszereken. Ezek a foglalkozások az eddig megismert alkotók vezetésével, közreműködésével zajlanak majd. A „szakkörök” alatt megszerzett tudásból tavasz végére közösen egy nagy felvonulással egybekötött produkciót gyúrunk. Helyszínként a környék elhagyott épületeit használjuk (Széchenyi-akna, Jószerencsét Mozi, István-akna).
Az ezeken a területeken élő közösségek tagjai közül sokan még sosem jártak a belvárosban, ezért az előadást szeretnénk eljuttatni a város szívébe is, akár utcán, akár üresen álló házakban bemutatva. Ezzel a kezdeményezéssel egy híd építését szeretnénk elkezdeni, ami összeköti az élesen elhatárolódó belvárosi és külvárosi kultúrákat, művészeti tartalékokat.
Az utca eldönti, hogy életképes-e egy előadás, vagy sem. Elég csak a kalapot megnézni a produkció után. Ha segíthet a megélhetésben, akkor a perifériára szorult résztvevőnek is érdekében lesz utcai alkotásokat létrehozni, és ha valóban kulturális értéket fog képviselni, akkor a társadalom többi részének is érdeke lesz ezeket életben tartani. Ez elősegíti a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációját is egy egyszerű és használható kommunikációs csatorna alkalmazásával. Ez a kultúra.
A külvárosi tevékeny közösségnek szeretnénk megmutatni, hogy produkcióik a megfelelő formában és kontextusban megállhatják a helyüket a belvárosi programok között is. A belváros emberével pedig szeretnénk megismertetni a perifériákon húzódó kulturális értékeket.

2009. október 29., csütörtök

Kedves alkotni vágyók!


December 1. és 11. között ismét Bázisprogram alkotóállomást szervezünk, ezúttal a volt MIZO gyárban. A közel két hetes munkafolyamatot bemutató zárja majd, ami egy nemzetközi ifjúsági cserével karöltve dec. 11-én, pénteken délután veszi kezdetét. Ez a „kiállítógyár” dec. 13-áig, vasárnap estig tart majd nyitva.

Az első terepszemlén készült fotókat megtalálhatjátok a http://www.urester.hu/ oldalon, a galéria menüpont alatt.

Ha felkeltette érdeklődésedet, megmozgatta fantáziádat a lehetőség és érdekelnek a részletek, kérlek írj egy mailt a buzzy85@gmail.com címre.


2009. szeptember 23., szerda

Dobkör

Az Üres Tér Társulat és Bense Andor
dobkört indít!

Októbertől kéthetente, hétvégén (szombat du. 2-5-ig) közel-keleti ütőhangszeres dobkör indul. Elsősorban derbuka hangszeren történik az oktatás, de szeretettel várjuk minden derbuka, djembe és egyéb csörgő-zörgő eszközök (ujjcin, shaker, bendir, daf, riq, cajon, csörgődobok stb.) jelenlegi és jövőbeli tulajdonosát. Hangszerválasztásban is szívesen adunk tanácsot.

Érdeklődni a részletekkel kapcsolatban a következő e-mail címen lehet: stenkmasterflash@gmail.com.

A foglalkozás díjtalan!

A foglalkozás helye: Pécs, Verseny utca 19.
(A vasútállomás túloldalán, a sportpályáktól nyugatra. A 17-es szám sorompója mellett jobbra vezet egy utca befelé, a nagy csövek felé, ezen a bekötőúton kell végigmenni, körülbelül 2 perc. Itt lesz egy következő sorompó, ahol a portás útba fog igazítani.)
Első foglalkozás: október 17. (szombat) 14 órától 17 óráig

2009. szeptember 22., kedd

Színházi tréning

Az Üres Tér Társulat
színházi tréningeket indít gimnazisták és egyetemisták részére!

Tréningjeink biomechanikai, önismereti, autogén, pantomim, commedia del arte és improvizációs feladatokon alapulnak, valamint Sztanyiszlavszkij, Lecoq, J. Grotowski, P. Brook, A. Mnouchkine, V. Meyerhold gyakorlatainak adaptációit tartalmazzák.
A tréning célja a színészi jelenlét megalapozása, a különböző színésztechnikák alapfokú elsajátítása és az improvizációs készség megalapozása.

A tréningek időpontja: minden héten hétfőn 18 órától 20 óráig (első alkalom: okt.12.)
A tréning időtartalma: 90 perc
Tréningvezető: Kőrösi Márk
A tréning helye: Pécs, Verseny utca 19.
(A vasútállomás túloldalán, a sportpályáktól nyugatra. A 17-es szám sorompója mellett jobbra vezet egy utca befelé, a nagy csövek felé, ezen a bekötőúton kell végigmenni, körülbelül 2 perc. Itt lesz egy következő sorompó, ahol a portás útba fog igazítani.)
A tréningek ára: 2500 Ft/hó (első alkalommal díjtalan)
Tel: 06/70 581 31 45
E-mail:
koeroesimark@gmail.com
A társulatról még: www.urester.hu
Kérlek, hogy részvételi szándékotokat előre jelezzétek e-mailben!

2009. szeptember 21., hétfő

Maszk workshop

Az Üres Tér Társulat és a Francia Nyelvű Diákszínjátszásért Alapítvány képzést szervez Pécsett, melynek keretein belül az érdeklődők négy napos intenzív műhelymunka (napi 2x4 óra) során ismerkedhetnek meg a maszkhasználat színpadi technikájával.

Maszk-technika
A színház maszkkal és mozgásban levő testtel való értelmezése. Olyan színpadi technikák megismerése, melyet aztán a színész használhat az alkotásban (jelenlét, a játék motorja, a cselekvés, szereplő, tér és a partnerrel való munka rugóját képző test).

Fransoise Simon
A színész és színházpedagógus a Brüsszeli Színművészeti Egyetemen végzett. Jacques Lecoq, Grotowski és Flaszen műhelyeiben ismerkedett meg azok képzési módszereivel, járt japán és román színházi kurzusokra. Leginkább a kreativitásra épülő irányzatok híve.
Brüsszelben 1985-ben alapítja első társulatát, amelyben színészként és oktatóként is tevékenykedik. 1995-ben Montrealban telepszik le: az UQAM egyetemen kutat, s ad játék-órákat. Párizsba hazatérve tudományos munkát végez, publikálja eredményeit, folytatja színészi és színházvezetői munkáját. Azóta társulatot vezet, workshopokat tart – Pécsett immár hatodjára.

Tréner: Fransoise Simon
Ideje: 2009. október 23-26.
Helyszín: Pécs, Verseny u. 19.
A képzés nyelve: francia és angol (de ha nem beszéled ezek a nyelveket, akkor sem kell aggódnod, a többiek segítenek).
A képzés díja: 20. 000 Ft/fő
Jelentkezés: Tasnádi Zsófia, Üres Tér Társulat
urestertarsulat@gmail.com
06-30/830-98-40

A képzésen résztvevő csoport létszáma korlátozott (max. 20 fő), az elbírálás jelentkezési sorrendben történik!

2009. szeptember 13., vasárnap

2009. szeptember 9., szerda

Bázisprogram - "Töltsük meg az üres teret!": Perifériák

1. Új értelmezést adni, kihasználási alternatívákat keresni üresen álló épületek, közterek számára

Elhagyatott épületek, közterek eredetüknél fogva alkalmasak közösségi élet kialakítására. Ezek a terek a XXI. században már képtelenek ellátni eredeti funkciójukat, de magukban rejtik - az egyszer már létrejött - közösségi élet lehetőségét, ezért kell újraértelmezni és megtalálni azokat a formákat, amelyek lehetővé teszik az aktív közösségi élet újjászületését.
Létrehoztunk egy instant programsorozatot. A program bárhol, bármikor létrejöhet, minden helyzetben alkalmazható. A hangsúly az emberbázison van. A lényeg az itt és most. Ekörül kialakul egy mobil alkotókör. Ennek a magja már létezik, de arra törekszünk, hogy minden megmozdulásunkhoz újabb alkotótársakat találjunk. Mindig az aktuális programunkhoz keresünk szövetségeseket.
Elhagyatott épületek után kutatunk, utcákon, köztereken jelenünk meg és kapcsolatokat teremtünk a járókelőkkel „emberfogó” performanszainkkal, installá­cióinkkal. Alkotótáborokban dolgozunk együtt. Színészi jelenléttel, performanszokkal, egyszerű képzőművészeti eszközökkel újrahasznosítjuk a megunt tárgyakat, kidobott hétköznapi eszközökből készítünk tárgy- és térinstallációkat.
Az alkotási folyamatok ebben az esetben rövidek és egyszerűek. Nagy hangsúlyt kap ugyan az előkészítés, de a munkamódszer és az előadásmód improvizatív és egyszeri, hely- és idő-specifikus. Ott és akkor él, ahol éppen történik. Egy következő helyen, egy másik kontextusban már más lesz a tematika, a látvány, a történet, a szereplők viszonya, mások lesznek a felhasznált tárgyak. A résztvevők minden alkalommal, minden helyszínen új felfedezéseket tehetnek, így változnak és fejlődnek majd a kreatív alkotások. A hangsúly a közös munkán van.

Előnyei:
- folyamatos aktualitás
- kihasználjuk a terek és a játék közösségteremtő erejét
- több lehetőség adódik az emberekkel való kapcsolatteremtésre: a résztvevők a közönség köreiben vannak, nem kerülhetik el a figyelmüket a reakciók
- az alkotók megtanulják elsajátítani az utcai előadó-művészet szabályait, mivel folyamatos kontakt van a járókelőkkel; váratlan helyzetekre kell reagálni
- fejleszti a kommunikációs készséget, a helyzetmegoldó képességet és a fantáziát
- interaktivitás – passzív járókelőből aktív nézőt csinálni –, izgalmas helyzetek, játéklehetőség

2. Találkozási pontot teremteni különböző kultúráknak, fiatal művészeknek, létrehozni egy önszerveződő, független, aktív alkotókört

Alkotókörünk magját társulatunk állandó emberei alkotják. Minden állomás alkalmával ehhez kapcsolódni kívánó szövetségeseket keresünk. Alkotási és megmutatkozási platformot ajánlunk fel egy közös alkotófolyamatban. A kultúra bármely területéről várjuk az érdeklődőket.
Minden új partnerrel új kapcsolatformát, új munkamódszert lehet megismerni és megismertetni. A csapat változása, szociális és kulturális összetettsége eseményről eseményre alkalmazkodásra ösztönöz, és fejleszti a kommunikációs készséget.
A külvárosok lakóinál eltérő a kulturális és szociális értékrend. Az ő bevonásukkal újfajta párbeszédek és értelmezések alakulnak ki az alkotókörön belül. Megismerjük egymás látásmódját, és arra törekszünk, hogy ezeket kölcsönösen felhasználjuk munkáinkban.
A külső kerületekben való közös munkák alatt felkínálunk a helyi lakosságnak olyan működő és a megélhetést segítő művészeti formákat (utcaművészet, utcazene, zsonglőrködés), amelyeket - ha igényük van rá - elsajátíthatnak olyan szinten, amit a későbbiekben önerőből tudnak fejleszteni és alkalmazni saját vagy idegen környezetben. A külvárosok etnikumai és azok eltérő szociális helyzete biztosíthatja a minél színesebb produktumok létrejöttét.
Célunk továbbá olyan munkatársakat találni ezeken a területeken, akik saját produkcióinkban is hosszabb távon együttműködnek velünk.
Bárkinek lehetősége van közös munkáinkban részt venni, ugyanakkor az lenne a célunk, hogy minél több hasonló kezdeményezés jöjjön létre és valósuljon meg önállóan is.

3. Utánpótlás nevelése a kulturális életbe

6 éve foglalkozunk diákszínházzal (15-23 éves fiatalokkal) és drámapedagógiával (TIE). Az utóbbi két év utcaszínház és performansz akcióiban nagy szerepet vállaltak gimnazista és egyetemista tagjaink. További projektjeinkben is biztosítanánk lehetőséget a részvételre. Szakmai gyakorlatot adhat számukra élesben, az utcán vagy underground helyszíneken kipróbálni improvizációs tudásukat.
Ugyanakkor számos más részvételi lehetőséget is felkínálunk az alkotó folyamathoz tartozó bürokráciában, szervezésben, logisztikában, médiaakciókban, ezáltal a tagok olyan tapasztalati tudást és kapcsolati tőkét szerezhetnek, amely elengedhetetlen az önálló, sikeres munkák létrehozásához.
Olyan színház-értelmezést nyújtunk, mely túlmutat a kőszínházak falain. Ebben a munkában a színészek a színjátszáson keresztül közvetlen kapcsolatba kerülnek közönségükkel. Ha sikerül túllépniük kezdeti frusztrációikon, sokkal felszabadultabban közelednek majd az őket szemlélők felé. A csapatban különböző etnikumú fiatalokkal dolgozhatnak együtt, ami segíti a szociális elfogadást, toleranciára nevel.

Együttműködünk diákszínjátszó táborokkal, fesztiválokkal. Évente egy külföldi fesztivált látogatunk, ennek keretében jártunk már Avignonban, Berlinben és Grasse-ban.

4. Újraértelmezni a színház fogalmát

Ezt a programot színházi kutatásnak is használjuk. Próbáljuk meghatározni, mit jelent ez a szó. Néha szabadulunk tőle, néha bebújunk a védelme mögé. Néha szeretjük, néha gyűlöljük. Mi a színház? A színház egyszeri, jelen idejű találkozás, minden belefér. Játék. A gondolat játéka. A koncentráció játéka. A közösségi gondolat játéka. A pillanat játéka. A figyelem játéka. Csak akkor jöhet létre, ha létrejött a kommunikáció. A magunkra figyelés. A tudatos kommunikáció. Az egymásra figyelés. A szertartás. Minősége a gondolat jelenlététől függ. Keressük a válaszokat. Egyszer szeretnénk egyszerűen, érthetően megválaszolni a kérdést.

5. Aktívan bevonni a kulturális életbe a perifériákon élőket

Az ezekhez a helyekhez kötődő társadalmi rétegekben rengeteg elfojtott művészeti energia rejlik. Vannak olyan művészeti ágak, amelyek az itt lakó etnikumok történelméhez szorosan hozzátartoznak. Ha ezeket sikerül megtalálni, és a megfelelő formákat hozzájuk tudjuk adni a workshopokon keresztül, akkor olyan utcaelőadások születhetnek, amelyek megállják a helyüket itthon vagy akár külföldön.
Az utca eldönti, hogy életképes-e egy előadás vagy sem. Elég csak a kalapot megnézni a produkció után. Ha segíthet a megélhetésben, akkor a perifériákra szorult résztvevőnek is érdekében lesz utcai alkotásokat létrehozni, és ha valóban kulturális értéket fog képviselni, akkor a társadalom többi részének is érdeke lesz ezeket életben tartani. Ez elősegíti a társadalmi integrációjukat is egy egyszerű és használható kommunikációs csatorna alkalmazásával. Ez a kultúra.
A külvárosi tevékeny közösségnek szeretnénk megmutatni, hogy produkcióik a megfelelő formában és kontextusban megállhatják a helyüket a belvárosi programok között is. A belváros emberével pedig szeretnénk megismertetni a perifériákon húzódó kulturális értékeket.
A Bázisprogram biztosíthatja a rászorulók szakmai fejlődését. Eddigi programjaink alatt dolgoztunk fényképészekkel, festőkkel, szobrászokkal, táncosokkal, pantomimesekkel, zenészekkel, stb. Szerveztünk comedia dell’ arte és pantomim műhelymunkákat, az utcaszínház két legősibb alapformáját. Ezek az elemek jó kiindulási pontokat nyújtanak egy-egy produkció készítésekor.

A program minden részében a fenntarthatóságra törekszünk. Azáltal, hogy állomásainkon egyszerű struktúrával bíró, mobil alkotásokat hozunk létre, lehetővé tesszük ezt. Nincs helyhez kötöttség, nincsenek infrastrukturális szükségletek, költséges eszközigények. Abból dolgozunk, amink van. Ha nincs, amit elvegyenek tőlünk, csak nyerhetünk. Ezért lehet hasznos ez a munkaminta a hátrányosabb helyzetű résztvevőknek.

2009. szeptember 5., szombat

Médiaháború 2009


Az Ifi Géniusz programhoz csatlakozva a Médiaháború című kiállítás alternatív promóját végeztük a 2009-es POSZT alatt. Az akció keretén belül azt kerestük, hogy hogyan lehet improvizációkon keresztül eljutni a járókelőkhöz, azokat a játékokat kihasználva, amelyeket az utca kínál fel nekünk. Célunk volt a látvánnyal és a közvetlenséggel olyan fajta zavart kelteni, amihez a befogadó nem szokott hozzá és nem tanult még meg viselkedni benne, így első visszajelzései spontának és hihetőek lesznek.

2009. augusztus 11., kedd

Bázisprogram - Vidámpark Munkabemutató

Kedves Látogató!


Mindenkit várunk csütörtöktől a
Pécsi Vidámparkba egy nagy kalandtúrára!


Bázisprogramunk következő állomásának munkálatai zajlanak.
20 fiatal 10 napig dolgozik a Pécsi Vidámparkban egy összművészeti produkción (színház, installációk, zene, tánc). Érdekes térinstallációk és improvizációk, játék tárgyakkal, hangokkal, történetekkel.
Ez a tábor arra lesz kísérlet, hogy 20, egymás számára ismeretlen ember képes-e létrehozni olyan alkotást, amiben mindenki egyenlően vehet részt, és a különböző megközelítések ellenére egy egységet alkotnak.


A gondolat, mint anyag, képes-e megindítani a lényegi kommunikációt környezetünkkel?


Mai világunkban egyre több és modernebb kommunikációs eszköz áll rendekezésünkre, a minőségi eszmecsere mégis kezd kiveszni. Reklámok, politikusok és média helyett kicsit megpróbálunk magunkkal foglalkozni, magunkban keresni, hátha rejtőzik mindenkiben valami, ami közös.


Figyeljétek a Belváros tereit augusztus 13. és 15. között. Felbukkanunk csapatostul, zenészekkel együtt a délutáni órákban és magunkkal csábítunk kitalált világunkba. Ez lesz a program különleges promóciója.


Időpont: 2009. augusztus 13-15., 19:00
Helyszín: Pécsi Vidámpark (Dömörkapu)
Belépés: ingyenes
Buszok: http://www.delnyugat.hu/menetrend
Bővebb infók:
http://www.urester.hu
http://www.bazisprogram.blog.hu

Várunk Titeket!!!

Alkotók:

Jávorka Gergely, Börcsök Péter, Komjáthy Zsuzsanna, Vörös Dóra, Tóth Viktória, Kőrösi Boldizsár, Benkő Péter Pál, Nagy Zsuzsi, Pál Zsolt, Balogh Kata, Kenesei Ráchel, Kiss Dorka, Sipos Noémi, Góbi Rita Társulat, Kőrösi Márk, Takács Péter, Tasnádi Zsófia, Gabnesz János, Boross Martin

Támogatóink:
Pécs2010 – Európa Kulturális Fővárosa Program
Nemzeti Kulturális Alap
Pécsi Sütőipari Rt.
Praktiker Áruház, Pécs

2009. június 3., szerda

Bázisprogram-POSZT

Utcaszínház a POSZT alatt.
Június 7-től 12-ig az Ifi Géniusz program keretein belül megtalálhattok minket Pécs belvárosában.
Várható felbukkanás: a délutáni órákban.
Közreműködünk a KEMFK, SzFE, Visart csapatokban a Médiaháború! című kiállításnál is!

2009. március 31., kedd

Mesélünk a Bázisprogramról

BÁZISPROGRAM

Programunknak négy fő célja van:

1. új értelmezést adni, kihasználási alternatívákat keresni üresen álló épületek, közterek számára
2. találkozási pontot teremteni fiatal művészeknek, létrehozni egy önszerveződő, tevékeny alkotókört
3.
utánpótlás nevelése a kulturális életbe
4.
újraértelmezni a színház fogalmát, átlépni a határokat a különféle művészeti ágak között

ÚJRAHASZNOSÍTÁS (ÉPÜLETEKET, TÁRGYAKAT, TÖRTÉNETEKET):

Létrehozunk egy instant programsorozatot. A program bárhol, bármikor létrejöhet, minden helyzetben alkalmazható. A hangsúly az emberbázison van. Minden alkalommal új szövetségeseket keresünk kísérleteinkhez, és bárki szabadon csatlakozhat hozzánk, aki komolyan szeretne dolgozni, kreatív produktumokat létrehozni.

Elhagyott épületeket keresünk fel és életre keltjük azokat. Utcákon, köztereken jelenünk meg és kapcsolatokat teremtünk a járókelőkkel „emberfogó” performanszainkkal, installációinkkal. Alkotótáborokban dolgozunk együtt. Színészi jelenléttel, performanszokkal, egyszerű képzőművészeti eszközökkel újrahasznosítjuk a megunt tárgyakat, kidobott hétköznapi dolgokból készítünk tárgyinstallációkat.

A lényeg tehát az itt és most. Ekörül kialakul egy mobil alkotókör. Ennek a magja már létezik, de arra törekszünk, hogy minden megmozdulásunkhoz újabb alkotótársakat találjunk. Mindig az aktuális programunkhoz keresünk szövetségeseket.

Az alkotási folyamatok ebben az esetben rövidek és egyszerűek. Nagy hangsúlyt kap ugyan az előkészítés, de a munkamódszer és az előadásmód improvizatív és egyszeri, hely- és idő¬specifikus. Ott és akkor él, ahol éppen történik. Egy következő helyen, egy másik kontextusban már más lesz a tematika, a látvány, a történet, a szereplők viszonya, mások lesznek a felhasznált tárgyak. A résztvevők minden alkalommal, minden helyszínen új felfedezéseket tehetnek, így változnak és fejlődnek majd a kreatív alkotások.

Előnyei:

- folyamatos aktualitás
-
élvezet és szabadság a játékban, a játék állandó változásában, változatosságában – nincsenek hónapokig tartó próba- és előadás-folyamatokba kényszerítve a résztvevők
-
több lehetőség az emberekkel való kapcsolatteremtésre, a résztvevők a közönség között vannak, nem kerülhetik el a figyelmüket a reakciók, a tagok megtanulják (főleg a fiatalok) elsajátítani az utcai előadóművészetet, amikor folyamatos kontakt és reakció van a járókelővel, reagálni kell váratlan helyzetekre
-
minden alkalommal új keretek, új ötletek, helyzetek
-
fejleszti a helyzetmegoldó képességet
-
interaktivitás – passzív járókelőből aktív nézőt csinálni – izgalmas helyzetek, játéklehetőség

Új emberek, új ötletek, új szín:

- minden új partnerrel új kapcsolatformát, új munkamódszert lehet megismerni, megismertetni
-
alkalmazkodás eseményről eseményre
-
integrációk
-
kommunikációs gyakorlat - kommunikációs képességek fejlesztése

Új helyek, új ötletek:

- minden helyszín más lehetőséget, ötletet, ihletet ad
- mindig új megoldásra váró helyzetek, feladatok, mely fejleszti a problémamegoldó képességeket
-
minden helynek más, vagy más lehet a története
-
fantázia kérdése, hogy mire használjuk az aktuális teret és tárgyakat

Az aktív mag feladatai:

Az aktív, állandó csoport feladata a performanszok megvalósításán kívül a program terjesztése, résztvevők keresése, az aktuális terep előkészítése, szervezés, dramaturgia, felmérések.

- azzal, hogy a játékon kívül szervezési feladatokat is ellátnak a szereplők, fejlődik a csapatmunka
-
egy koordinátor segítségével hatékonyabb a munka
-
a csapat egymást segítheti, több ötlet, több szín – ki miben jó –, többféle megoldási és választási lehetőség
-
hatékonyabb munkavégzés a munkamegosztással

UTCAI MEGJELENÉS:

Azonosítatlan idegenek a városban

Egy dramatikus performansz-sorozat keretein belül, színházi jeleneteken, tér- és tárgyinstallációkon keresztül mesélünk el a város lakóinak egy egyszerű történetet. Ehhez a történethez használt helyszíneink: (forgalomtól függően) buszok, buszmegállók, zebrák (gyalogos átkelőhelyek a zöld jelzésnél), Széchenyi tér, Tv-torony. A történetünk az idegenek megjelenésével kezdődik, majd átcsap egy háborúba, a háborúból elindul egy párkapcsolat, egy idegen és egy hétköznapi ember között, aminek a vége egy esküvőbe torkollik. A nászéjszakát és a lagzit a fesztivál alatt a Tv-torony környékén valósítjuk meg.

A megvalósításhoz szükséges tárgyi kellékek: szkafander, festékek, maszk, műanyagpalackok, ragasztószalag, dinnyefólia, névjegykártyák, faanyag, hangosbemondó, hangszerek.

1. lépés: színes szkafanderben, és műanyag palackokba csavarva, délután kettő és öt óra között, a Belváros, Kertváros és Uránváros legforgalmasabb pontjain megjelennek ezek az idegen lények. (Kommandós játék: mintha felfedeznék a várost, mintha rejtőzködnének és lopakodnának)

2. lépés: kitör a háború. Az idegen lények és a civilek közt elindul egy stilizált háború, aminek a helyszínei a pécsi gyalogos átkelőhelyek, zöld jelzésnél. Ez mozgásszínházas jelenetekben és improvizációkban valósul meg.

3. lépés: a háború mellett elindulnak a buszos performanszok, ahol a háborúból menekült idegenek elkezdenek ismerkedni a buszon utazó civilekkel. Ezek interaktív performanszok formájában történnek.

4. lépés: a háború maradékait látni a buszokon. Tovább működnek a performanszok és ezek mellé elindulnak a buszmegállóban zajló színházi jelenetek. Ide háromfős jeleneteket tervezünk(két színész és egy zenész). Egy párkapcsolat fejlődési szakaszait mutatjuk be. A buszmegállókat tér- és tárgyinstallációkkal díszítjük fel.

5. lépés: egyszerre működik minden, amit eddig felállítottunk, csak a helyszíneket a Konzum áruház köré csoportosítjuk.

6. lépés: a Konzumot összekötjük a Széchenyi térrel és ezen a szakaszon zajlanak az események.

7. lépés: megtörténik a házasság a Széchenyi téren, a járókelőket összeadjuk az idegenekkel. Itt különböző interaktív performanszokat adunk elő a járókelőkkel. Majd felengedünk egy óriás azonosítatlan repülő „csészealjat”.

Az akció alatt névjegykártyákat is osztogatunk, melyen a Üres Tér neve és adatai szerepelnek.

Cél: hogy személyes kontakton keresztül milyen hatékonysággal lehet hirdetni magunkat vagy akár egy városi programot.

A program bővülhet együttműködők függvényében (óriás báb, gólyaláb, tűz zsonglőrök, …)

TEREK ÉLETRE KELTÉSE:

2008. október: Volt Kesztyűgyár, Pécs
2008. december: Sikorski-ház, Zsolnay-gyár, Pécs

Fiatal művészek bevonásával megszállunk elhagyott, üres épületeket és egy-két hetes műhelymunkákat hozunk létre. A munka alatt intenzív, kreatív, közös keresések zajlanak. Kapuink egész idő alatt nyitva lesznek az érdeklődők előtt de a munkafolyamat végén, három napon keresztül előre meghirdetett közönség-bemutatót tartunk. Az érdeklődők állandó befogadásával kialakul egy ember közelibb szemlélő-alkotó kapcsolat. A „kíváncsiskodó” benne járhat, maga is részese lehet a munkáknak. Ez által bekerülhet a kultúra a hétköznapjaikba.

A kreatív alkotások folytán megelevenednek a megszállt terek. A nézők láthatnak új formákat, új értelmezéseket. Szeretnénk megmutatni, hogy miként lehet művészeti alkotásokat létrehozni ilyen szokatlan helyeken, szokatlan formákkal. Színház bárhol, bármilyen eszközökkel létrejöhet, nem elengedhetetlen hozzá a függöny, a nézőtér, a színpad.

Ideiglenesen működünk mindegyik helyszínen, így jön létre majd az alkotókör, ami nem helyszínhez van kötve, hanem emberbázisú. Programunk az emberi kapcsolatokon alapul. A műhelymunkák során ismeretségeket kötnek egymással a résztvevők, közösen „ötletelnek”, együtt dolgoznak, kiegészítik egymás munkáit. Ez megteremti a jövőbeli közös munka lehetőségét, hiszen ez idő alatt meg tudják ismerni egymást a fiatalok, kiderül ki, kivel képes együtt dolgozni. Ez állomásról állomásra bővülhet.

A különböző művészeti ágak bevonásával keressük a lehetőségeket, hogy miként lehet eltörölni, átlépni a határokat, melyek ezek között az ágak között akaratlanul is húzódnak. Az alkotások többféle művészeti ág együttes munkájával jönnek létre. Nem különálló, hanem egymást kiegészítő, egységben működő alkotások születnek. Ezzel akarunk kísérletezni, ezeket a határokat feszegetjük, keressük a lehetőségeket.

A program sikerét a lehetőségek biztosítják. Ha a fiatal alkotók teret kapnak tevékenykedni, találkozni, kommunikálni, elindul egy működő gépezet. Ez a gépezet folyamatosan kreálni fogja a közös alkotásokat, melyek időszakosságuknak köszönhetően fenntarthatóak lesznek. Mindig megújulnak és fenntartják az érdeklődést. A nézők kíváncsiságát is újra meg újra fel fogják csigázni a magukat megújító terek és produkciók.

2009. március 28., szombat

Akotótábor a Vidámparkban - Jelentkezési lehetőség

BÁZISPROGRAM
TÖLSÜK MEG AZ ÜRES TERET!



MEGHÍVÓ

Csatlakozz nyári alkotótáborunkhoz! Célunk olyan közös munkát létrehozni, amelyben különböző művészeti ágak képviselői vesznek részt, és azon dolgoznak együtt, hogy konkrét, közös alkotásokon belül eltöröljék a művészeti ágak között húzódó határokat. A tábor nem csak aktív művészeknek szól.

Tíz napra beköltözünk dolgozni a Mecsek oldalában lévő Vidámparkba, ahol témánk: a gyerekjáték. Ezen keresztül indulunk el és hozunk létre site specific munkákat, amiket a tábor utolsó három napjában nyilvánossá teszünk.

Ez Bázisprogramunk egyik állomása. Ezt a programsorozatot tavaly ősszel indítottuk el, és minden állomásán elhagyott helyeket szállunk meg egy hétre, és töltjük meg újra élettel. A programról és előző kísérleteinkről itt tájékozódhatsz: www.bazisprogram.blog.hu

A tábor ingyenes, az étkezés biztosított, a szállás sátrakban lesz a helyszínen.

A további kereteket egy későbbi időpontban összehozott személyes találkozón fogjuk megbeszélni.

• Időpont: 2009. augusztus 05 – 15.
• Helyszín: Pécsi Vidámpark (Pécs, Dömörkapu)
• Jelentkezési határidő: 2009. június 01.

Figyelem! A táborban résztvevők száma korlátozott. Maximum 30 főt tudunk befogadni, ellátni. Az elbírálás jelentkezési sorrendben történik, ezért kérek mindenkit, hogy mielőbb jelezze részvételi szándékát!

„A Pécsi Vidámpark egy kivételes természeti adottságokkal rendelkező terület a Mecseki Parkerdőben. A Vidámpark 1961-ben közel 77 ezer órányi társadalmi munkával épült.

Sajátos, múltidéző hangulatával, szabadtéri színpadával, régi működő játékaival várja az ide látogatókat.

A vidámpark megközelíthető a 35-ös és 35/A jelű autóbuszokkal, de a személyautóval érkező családok számára szilárd burkolatú díjmentes parkolóhelyek is rendelkezésre állnak.

Nyitvatartás:
május 01.-augusztus 31.
H-P: 10.00-18.00, Szo-V: 10.00-19.00
szeptember 01-október 23.
Szo,V, ünnepnap: 10.00-18.00”
(http://www.utazzitthon.hu/pecs_vidampark.html)"

(http://www.utazzitthon.hu/pecs_vidampark.html)

Jelentkezés és bővebb információ:
Tasnádi Zsófia: buzzy85@gmail.com